Szokoly Károly

7349 Szászvár, Juhász Gyula u. 13.

Jelenleg 270 családdal dolgoznak a szászvári Szokoly Méhészetben. Szokoly Károly méhésziskolát végezett, nem véletlen, hiszen édesapja közel három évtizede méhészettel foglalkozik. A fiatal méhecske-guru, miután elnyerte a fiatal gazdák pályázati támogatását a következőképp határozta meg távlati célját: „Életem végéig méhészkedni fogok!” Mi pedig ezt hálásan köszönjük neki, hiszen akác-, hárs-, vegyes virág-, krém-, fűszer-, csokis és teamézeit tíz ujjunkat megnyalva fogyasztjuk. Ezen kívül a méhészetben propoliszt, virágport, gyertyát és ízes mézeket, vagyis mézzel készült lekvárokat is előállítanak.  A Szokoly Méhészet vallja, hogy van élet édesítőszereken és répacukron túl, és az utólagos gyógyszeres kezelések helyett inkább a megelőzésre kéne fordítanunk a hangsúlyt. Emeljünk hát le a mézespolcról egy csuporral!

Szokoly Károly

elérhető

hol termel

7349 Szászvár, Juhász Gyula u. 13.

Programok

Hírlevél

Közérdekű
Információk

Honlapunkon a Dél-Dunántúl legkiválóbb helyi előállítású termékeit találhatod meg. A honlapot a Dél-Dunántúli Helyi Termék Mintaprogram keretében a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi Nonprofit Kft. üzemelteti.

Kapcsolat

Dél-Dunántúli Idegenforgalmi Közhasznú Nonprofit Kft.

7621 Pécs Megye u. 4.

Tel.: 0672 510 847 Fax: 0672 310 067

E-mail: helyitermek@deldunantul.hu